vasárnap, június 23

Rózsaszín virágok a nappaliba



Mindig is vágytam ilyen kicsit romantikus, de azért nagyon home-made megoldásra nappaliba. Irigykedve néztem a különböző blogokon a nappaliban lévő csodás rózsaszín virágokat a kicsit dekorált konzervdobozban. Annyira szééép és jóóó...És most már nekem is van! Igen, az a mi nappalink. Csodááás, ugye? Bizonyíték arra, hogy ez a mi szobánkban készült a bal sarokban a fehér maszat. Az ott Bius! :)))

Na szóval rég szerettem volna ilyen virágokat konzerv dobozban, így egy éve vadul gyűjtöttem is konzerv dobozokat. Aztán lett jó sok, de a projekt megvalósításával nem igazán haladtam semerre. Egészen addig, míg Viánál a blogon nem találkoztam ezzel a bejegyzéssel. Először csak dönnyögtem, hogy ok-ok, füzetkéket lehet díszítgetni, de persze később az ötletek közt megláttam, hogy konzervdoboz díszítésére is jó. Jipííí!!! Már rendeltem is a ragasztókat onnan, ahonnan Via is! Vigyázat sok féle van szépek, de nem annyira olcsók. Minimum egy 10 ezrest ott hagy első lendülettel az ember lánya! :(




Na szóval adott volt a washi-tape és a konzervdoboz. Innen már nem volt nagy kihívás a díszítés, csupán végigtekertem véletlenszerűen a ragacsokkal. Én nem fedtem be teljesen, hagytam egy kis pléhdoboz részt is. :)
Először azt gondoltam, hogy majd innen-onnan szedek virágokat. Amivel csak egy bajom van: nem szeretem kinyírni a virágokat, csak azért, hogy 1-2-3 napig szép legyen nekem. És ekkor jött szembe velem a megoldás. Beszaladtam az Ikeába jegyzetfüzetet venni (mert persze kelett egy új, ami sima fedelű, hogy azt is kidíszítgessem....) és ekkor láttam, hogy a dekorvirágok (direkt nem hívom művirágnak, mert arról a temetői rettenetek jutnak eszembe) akciósak. Vettem is rögtön 4-et. (Itt látható a kínálat)

Hát ez a története a virágaimnak és a home-made vázáimnak. Leírva-elmesélve sokkal több időbe telt, mint a megvalósítás. Ikeában vásárlással 15 percet töltöttem, a dekortapszok rendelése szintén kb. 15 percet vett igénybe. A dobozok dekorálása és a virágok elhelyezése benne szerintem nem volt 10 percnél! :)))



Nektek tetszik? Dekortapsz maradt még bőven, a következő nagyobb projektem a dolgozósarok átrendezése, dekorálása lesz! Mutassam majd azt is? :D



XOXO
 

4 megjegyzés:

  1. nagyon aranyos, egyszerű kis megoldás, tetszik:)

    VálaszTörlés
  2. nagyon tettszik a nappalitok. ízléses, egyszerű, nagyszerű. a rózsákról meg a 'vázákról' nem is beszélve. :)



    VálaszTörlés